Amíg eljutott Azahriah a tripla-Puskásig – de a film nem áll össze

A Mi vagyunk Azahriah című film egy fiktív elemekkel átszőtt zenés portré, amely Azahriah lenyűgöző karrierjének útját és személyes történetét szeretné bemutatni. Az ötletes alapötlet ellenére azonban a film kaotikus szerkezete miatt nem tud igazán átütő lenni.

Azahriah, polgári nevén Baukó Attila, alig pár év alatt vált a magyar popzenei színtér egyik legnagyobb sztárjává, akinek életútja a TikTokos kezdetektől egészen a három egymásutáni telt házas Puskás Arénáig ível. Az ő generációs áttörést jelentő sikertörténetét egy zenés film formájában próbálja feldolgozni a Mi vagyunk Azahriah. A produkció rendezője, Mazzag Izabella, külipjeivel már korábban bizonyította kreativitását, azonban első nagyjátékfilmje nem tudott méltó lenni Azahriah történetéhez.

A film három szálat futtat párhuzamosan: az egyik Azahriah karrierjének történetét meséli el az első fellépésektől a Puskás Arénáig, archív felvételekkel és személyes vallomásokkal alátámasztva. A másik szál interjúk során mutatja be Azahriah gondolkodását, inspirációit és alkotási folyamatait. A harmadik, fiktív szálban pedig egy alternatív valóságban találja magát Azahriah karaktere, akit Ionescu Raul alakít, és akit egy őrangyal (Juniki Noémi) segít az önkeresésben. Ez utóbbi szál groteszk, álomszerű jelenetekkel próbálja színesíteni a filmet, de inkább kaotikus hatást kelt.

Az operatőri munka, különösen a koncertjelenetek (operatőr: Polhodzik Ádám) kiemelkedőek: a film remekül ragadja meg a Puskás Aréna koncertjeinek hangulatát, a rajongók eksztázisát és Azahriah színpadra lépése előtti izgalmát. Ezek a képsorok egyönállóan is élvezhetőek lennének, azonban a film szerkezeti zsúkossága miatt ezek is elvesznek a káoszban.

Azahriah személyes történetét érdekes részletek gazdagítják: a gyerekkorától kezdve, amikor Ibi néni felfedezte tehetségét, egészen addig, hogy ma is úgy gondolja, szívesebben lenne utcazenész, mint hogy irodában dolgozzon. Ezek a személyes vallomások az egyik legerősebb részét képezik a filmnek.

A film azonban folyamatosan ugrál a valóságos és fiktív szálak között, amitől az egész zavarossá és nehezen követhetővé válik. Az alkotók önreflexióval és humoros kikacsintásokkal próbálják ellensúlyozni ezt a kaotikus szerkezetet, de ez sem menti meg a filmet attól, hogy az összkép széteső maradjon.

Azahriah rajongóinak valószínűleg örömteli élményt nyújthat a film, de a zenész ikonikus története többet érdemelt volna. Mint ahogy a filmben is elhangzik az őrangyal szájából: „Amúgy izgi lehetne a sztori, de nem áll össze.”